Avagy a képmutatás és tökéletességre törekvés csapdája.
26 évesen újra megszülettem…
Elgondolkodtam rajta, hogy miért voltam képmutató és miért akartam tökéletesnek tűnni.
Nagyon egyszerű: arra vágytam, hogy elfogadjanak és szeressenek. Abban az illúzióban éltem, hogy ha tökéletes vagyok, akkor biztosan mindenki fel fog rám nézni, büszke lesz rám és persze ezáltal kedvelni, szeretni is fognak.
Mostani fejjel belegondolva abszurdnak tűnik, de mégis eszerint működtem hosszú évekig. De mikor és miért is kezdhettem el?
Pontosan nem tudom megmondani, de szerintem valahol 3-4 éves korom környékén lehetett, mert 2.5 éves voltam, amikor elváltak a szüleim és emlékszem, hogy szépen fokozatosan alakult ki bennem a szeretethiány, otthon hiánya, UFÓ érzés (úgy éreztem sehova sem tartozom és nem vagyok ebbe a világba való). Majd pedig agresszióba és kompenzálásba fordult át. Már az óvodában megvertem mindenkit, aki szóvá tette valamilyen hibámat. És ez folytatódott egészen az általános iskola végéig.
Napközben egy belevaló, okos, tökéletes supermannek mutattam magam, esténként pedig sírtam, hogy miért nem szeret senki és miért érzem magam egyedül.
Nem értettem. Hiszen én próbáltam mindent megtenni, hogy megfeleljek másoknak, hogy elhiggyék velem minden rendben van. Sőt…
(Most elkezdhetnék felelősséget hárítani és ráfogni a szüleimre, az oktatási rendszerre, a tanáraimra, a politikára és a kiskutya fülére, de azzal megint csak magam alatt vágnám a fát…)
Millió pofon, csalódás és jelzés sem ébresztett rá a működésem alapvető csapdájára. De hogyan is tudtak volna? Hiszen végig tagadásban éltem. Ha bevallottam volna magamnak, hogy szeretethiányom van, magányos és képmutató vagyok, valamint pont emiatt kompenzálok és tökéletesnek mutatom magam, akkor szembe mentem volna azzal a szereppel, amivel az évek során teljesen azonosultam.
Eggyé váltunk. Nem létezett már az igazi Soós Dávid. Helyette Mr. tökély Soós Dávid úr császár superman vette át az irányítást. Márpedig ő mindenki másban észrevette a hibákat, kivétel magában. Ha mégis felfedezett valami hibát magában, akkor hárította a felelősséget és azonnal kompenzálni próbált. Nehogy valaki észrevegye, hogy nem tökéletes…
Elhitte, hogy ő a világ legkülönlegesebb lénye, akit senki sem ért meg…
Egy nárcisztikus szupersztárrá avatta magát és ezt is sugározta kifelé.
Mi ebben a csapda?
Ki szereti azokat az embereket, akik tökéletesnek mutatják magukat? Senki. Ráadásul belül folyamatosan éreztem, hogy valami nagyon nincs rendben, de fogalmam sem volt, hogy micsoda. Így egyre inkább igyekeztem tökéletessé válni, ami által egy negatív önbeteljesítő és önerősítő spirálba hajszoltam magam… Mindenben kiemelkedően kellett teljesítenem, mert különben összetört volna a magamról alkotott képem.
Így sohasem lazíthattam, nem élvezhettem az életet igazán. Nem engedtem meg magamnak. Sok pénzt kerestem, de közben szinte mindenkit elvesztettem, aki fontos volt a számomra. Sőt, gyakorlatilag észrevettem, hogy egyetlen igaz barátom sincs, aki tűzön-vízen keresztül menne velem. Még ez a felismerés és mások indirekt vagy direkt jelzése sem hozta meg a szükséges felébredést.
Féltem elengedni ezt a hiedelmet, szerepet, hiszen azzal úgy éreztem önmagamat adnám fel.
Mekkora hazugság! Épp ellenkezőleg! Csak ennek az elengedésével találhattam rá az igazi Soós Dávidra, aki egészen 25 éves koráig el volt nyomva Mr. tökély Soós Dávid úr császár superman által.
2017-ben már felfedeztem, hogy ez a helyzet, de még nem tudtam teljesen elengedni… Elkezdtem rá odafigyelni és pórázon tartani, de még mindig ott volt bennem.
Idén, 2019 elején tudtam erre a működésemre tiszta fejjel, tudatosan ránézni és szélnek ereszteni teljesen. Hiszen nem engem szolgál. Sőt! Épp az ellenkezőjét teszi. Ellenem dolgozik. Mondhatnám úgy is, hogy saját magam legnagyobb ellensége voltam.
Nagyon furcsa érzés 26 évesen újra megszületni. Félelmetes, fájdalmas, ismeretlen és új érzés, de mégis az egyik legjobb élmény az életemben!
Nagyon hálás vagyok, hogy ezt a vallomást, felismerést végigolvastad. Remélem megérte és adtam egy gondolatmorzsát, ami segít a saját utadon, életedben.
Szeretettel,
D@ve